2010. november 19., péntek

Árpád-házi Szent Erzsébet

.


Árpád-házi Szent Erzsébet
II. András királyunk lánya volt. Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz. A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján „emeltettek oltárra ereklyéi”, azaz szenteltek templomot sírhelye fölé. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: „nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának”. Németországi működése folytán a világegyháznak ő az egyetlen ismertebb magyar származású szentje. Ünnepét a római naptár november 17-én hozza, mi magyarok 19-én üljük meg.
(Jankovics Marcell - Jelkép-kalendárium)
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése