2010. április 21., szerda

Vasárnapi füzetek 12


Izelítőnek:

"Nevezhetitek az Istent Szeretetnek;
nevezhetitek az Istent Jóságnak;
de az Istenre leginkább ráillő név
az Irgalom."
Meister Eckhart

Ha tehát az Egyházban nem is mindenki ugyanazt az utat járja, valamennyien meghívottak az életszentségre, és ugyanabban a hitben részesültek Isten igazságossága szerint. Bár egyeseket Krisztus akarata tanítóknak, a misztériumok kiosztóinak és pásztoroknak rendelt mások javára, teljesen egyenlő mindnyájuk méltósága és tevékenysége minden hívő közös feladatában, Krisztus Teste építésében.

II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 32

Isten „törvénye”

Az Úr hibátlan törvénye az a szeretet, amely nem a saját érdekeit keresi, hanem a másokét. És azért nevezik az Úr törvényének, mert egyrészt ő ebben (a szeretetben) él, másrészt pedig senki sem birtokolhatja a szeretetet, hacsak ajándékba nem kapja tőle. Mi tartja meg ugyanis ebben a legfölségesebb és boldog Háromságban a legfölségesebb és szavakkal ki nem fejezhető egységet, ha nem a szeretet? Törvény tehát a szeretet, mégpedig az Úr törvénye, amely egybefogja a Háromságot, és azt a béke kötelékével összetartja... És ez Isten életének is a lényege.
Ez az örök törvény, amely teremti és kormányozza a világegyetemet.
Clairvaux-i Szent Bernát

A teljes szám letöltéséhez katt ide: VF_12_2010.doc

amdg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése